Ucsitsza, ucsitsza, ucsitsza-mondta Lenin. Vagy kérdezte?

Tudtátok, hogy akik most érettségiznek, azoknak pont az elmúlt 16 év jutott a közoktatásból? Ilyen kiváló emberek feleltek értük, mint Hoffmann Rózsa (idézet tőle: "a túlterhelés állandó hangoztatása veszélyes terep egy olyan világban, ahol minden a versenyről szól, és nyilvánvaló, hogy csak akkor lehet előre lépni, ha még megfeszítettebben dolgozunk. Mind a diákok, mind a pedagógusok túlterhelését higgadtan és alaposan meg kell vizsgálni, hogy nehogy ellenkezőleg, a lazaság irányába menjünk el.”, meg Kásler Miklós ("Az emberi gondolkodás nem fejlődik egy fikarcnyit se 2000 éve. A görögök már mindent leírtak." és “Én mindig arra gondoltam, hogy a férfiak valóban korábban halnak meg, ők élnek a nőkkel. A nők pedig a férfiakkal élnek, és lehet, hogy ez a magyarázat.") és a felülmúlhatatlan “Nem mi szültük őket” Sándor.

Innen szép nyerni, nem? Tiszta szerencse, hogy nekem szülőként is pont ez a 16 év jutott, ezért most tudok róla írni egy kiváló posztot. Kezdhetjük is a bölcsinél. Ahova 16 éve csak nagyon kevés szerencséseknek sikerült bejutni, lévén olyan nem nagyon volt és a mai napig sincs. Ahol van, ott is kb. akkor kell beadni a jelentkezést, amikor a boldog szülő az első ultrahang képet elküldi messengeren a családjának, aztán rögtön ezután a bölcsibe siet a papírokkal.Panaszra ugye semmi ok, mert szerencsére úgyis 3 évet maradhatunk otthon a kisdeddel, nem is kell bölcsi. És ez azért is jó, mert a GYES összege több évtizede bruttó 28 500 Ft, így nem unatkozhat a 2 év feletti gyermek és anyukája sem, mert mehetnek egész nap ingyen konyhák nyitvatartását böngészni, most 2026-ban már pet palackokat is gyűjthetnek visszaváltásra, meg egy csomó mókás dolgot…Aki mégis bejutott a bölcsibe, az ott majd elfelejt ezt-azt, amit korábban már tudott. Pl. villával enni, mert ott csak kanál van, meg ilyen nem fontos dolgok. És persze vannak azok a szerencsések, akik családi napközibe mennek és arról mit sem tudva, erről nem tehetve elindulnak a szegregált társadalom felfelé vivő mozgólépcsőjén.

Az oviba az út már sima liba. Mert hát ugye 3 éves kortól kötelező. Ha van hely, ha nincs. Sok jó ember kis helyen is elfér, hát még ha ovis…Ott aztán már jönnek a szülői agyba a gondolatok, hogy is kéne ezt a gyereket felkészíteni az iskolára. Meg felfejleszteni. Mert bal lábon, gerendán ugrálva kicsit bizonytalan, hosszabb angol mondatoknál elbizonytalanodik a Helen Doronon, mindig félre nyom egy billentyűt a kacsás baba szintin és nem is hallja, hogy nem jó, meg amikor a Guernica-s színezőt színezte, kétszer kiment a vonalból. Bár az óvó nénik próbálkoznak, hogy tök rendben van, meg szabad játék, meg hasonló hülyeségek, de ezzel csak azokat a szülőket tudják eltántorítani, akiknek sem pénze, sem lehetősége az angol, zene ovi, ovis sakk, balett, néptánc, lovaglás, korcsolya, foci, úszás, tartás javító torna órarendbe illesztésére. És a szegregálós mozgólépcsők robognak tovább.

Aki esetleg ‘rossz’ lépcsőre szállt, azt majd az iskolába iratkozáskor az óvoda maga löki le a lépcsőről: “Nem ajánljuk anyuka, nagyon nehéz lesz neki az angol, tessék inkább sima osztályba íratni.” Ez az egyik legeslegkárosabb mechanizmus, ami ebben az országban működik és ami tehetetlenségben tart generációkat újra és újra. Ez pont így volt 40 éve, mikor én iskolába mentem, így volt 12 éve, mikor a gyerekeim iskolába mentek és így van ma is. Aki nem kellően tájékozott és kevésbé iskolázott családból jön, az a legtehetségesebb gyerek szülőjeként sem mer a gyerek tehetségéhez méltó iskolát választani. Mert fél tőle, hogy ott ő maga nem tud eligazodni, mert fél, hogy a gyereknek kudarc élménye lesz. És ehhez az ovik és iskolák nagyon nagy százaléka asszisztál-nem az óvó nénik, tanító nénik, hanem az ovik és iskolák vezetése. Mert nem akarnak esetleges problémákkal bajlódni. Meg mert ezeknek a vezetői az elmúlt években nagyon gyakran kisstílű, tehetségtelen, a hatalom által odatolt és ott tartott emberek, akik saját maguk soha nem voltak semmiben tehetségesek, nem alkottak semmit, nem nyertek matek versenyt első osztályban , így el sem tudják képzelni, hogy vannak, akik egyszerűen a tehetségük révén is juthatnának előre. És itt most nagyon mélyre emelem azok előtt a kalapom, akik nem így kerültek egy intézmény élére és életük minden percét ennek a roggyant rendszernek a mederben tartására fordították, de én belőlük láttam sokkal kevesebbet. Sajnos. Ahhoz, hogy ebben az országban valami változzon, ez az egyik kritikus pont az oktatásban, aminek változnia kell. Hogy a tehetséges gyerekeknek adjunk egy esélyt. És az esély azt is jelenti, hogy akit abban családilag támogatni kell, hogy valahova jusson, annak támogassuk a családját is. És soha de soha ne mondjuk senkinek, hogy ne tanuljon a gyereke angolt, mert az neki nehéz lenne. Mert 2026-ban ezzel elvettük tőle a lehetőségek 90%-át.

De térjünk vissza oda, hogy iskolás lett a gyermek. Szigorúan 6 évesen, mert ugye mint idéztem Rózsikát, nem lehet lazulni. Számtalan fontos tárgyat kell elsajátítani , annál is fontosabb témákkal. Mit érne az élet, ha nem tudnánk , mit jelent a ‘szó értékű módosítószó’ vagy milyen műfaj a kroki. Mire érettségizünk, már simán gördül a nyelvünkre, hogy ‘Karinthy Frigyes legmagasabb rendű látásmódja: a létfilozófiai humor’ . Nem viccelek, ez benne van az ‘Irodalom tételek’ című összeállításban. Azt csak én gondolom, hogy aki ezt a mondatot leírta, az a világon semmit nem értett meg Karinthy világából. Én nem voltam soha teljesen sötétben járó a legtöbb tantárgyban (mínusz fizika, abból voltam és maradtam is, ez talán valami genetikai összeférhetetlenség a szüleim közös tanári szakával-tudjátok mint a piros és fehér csodatölcsér…) , de esküszöm, hogy már a gyerekeim általános iskola harmadik osztályában voltak témakörök, amik számomra teljesen újak és értelmezhetetlenek voltak. Fogalmam sincs honnan bukkantak elő. Az elmúlt 13 iskolás szülőként töltött évem alatt végig volt egy olyan érzésem, hogy az új NAT-tal előkerültek eddig valami sötét szobába zárt magukat tudományos munkát végzőknek képzelő emberek (nem tudom, a Lipótmező megszüntetése is szerepet játszott-e), magukra tűztek egy kokárdát és kérték, hogy az ő elmúlt 50 évnyi sehova sem vezető tudományos felfedezéseik kerüljenek be a tankönyvekbe. Mint a ‘szó értékű módosítószó’. Mert ha már ezen valaki annyit gondolkodott, hát csak ne legyen az enyészeté. Meg a Herczeg Ferenc. Akiről senkinek fingja sincs kicsoda, de érettségi tétel. Hát de miért nem én lettem? Mennyi facebook posztot okoskodtam már össze, van 1000 + ismerősöm, ha macskás képet is teszek a posztba, még százan is likeolják, aztán még sehova se kerültem. Hát hogy van ez?

De vissza a sztorihoz. Hogy aztán jött a covid és jött a digitalizáció. Kötelezően. Azoknak is, akik addig próbálták a gyerekeiket távol tartani a képernyőktől. És pikk-pakk átalakult a tanulás. Már senki nem olvas, videót néz. Eleve úgy olvasott, hogy abból nem tudott tanulni, mert ‘tartós tankönyve’ volt. Amibe nem szabad írni. Úgy meg nem lehet tanulni, de ez nem zavart össze senkit, mert úgy sem vette elő soha…

Nem kell adatokat megtanulni, mert ott a net. Ahonnét bármit meg lehet tanulni. Egyetemi képzés szintjén is. Ha valaki tudja hogy kell okosan használni. De azt is, hogy kell Darwin díjat szerezni Tik-Tok kihívással. És erre a mi oktatásunk a világon semmilyen választ sem adott. Küldtek a tankerületek digitális táblákat , amihez nem biztos hogy akadt elég hosszú hosszabbító, hogy bedugják. Van ahova saját kezűleg vittünk , de tartok tőle, más iskolákban még lehet belőle hiány… És közben megjött az AI is. Elég nagy léptekkel halad. Van egy ismerősöm, akinek segített leérettségizni néhány órányi felkészüléssel. Ez az ismerősöm mondta neki, hogy minden tételről néhány mondatban foglalja össze a legfontosabb dolgokat. Összefoglalta. Pont annyira, hogy ne üljön ott teljesen hülyén. És nem ült, leérettségizett. De közben ez az ismerősöm ezerszer elmondta, hogy ez az egész egy totál értelmetlen hülyeség ebben a formában. És teljesen igaza van. Bár ezt akkor nem mondtam neki.

Jön az új miniszter, új szelek, jobb szelek. Lehet dolgokon gyorsan változtatni-olyanokon, mint TÉR értékelés, meg kompetencia felmérés, meg kötelező tankönyvek, meg bérek, meg kötelező óraszám. Ezek iszonyat fontos dolgok ahhoz, mert azok a pedagógusok, akik ezt a rendszert a hátukon hordozták és a legmélyebb gödörben is neveltek és utat mutattak, nem maradhatnak egyedül a gödör alján. De szükség van egy olyan szintű koncepció váltásra is az egész oktatás kérdésben, aminek én még a csíráját sem látom. Ahol megértjük már szülőként, hogy a világ változik, hülyeség azt nyomni ovitól az utolsó szülői értekezletig, ami a mi el nem ért álom foglalkozásunk, mert az nem biztos, hogy lesz még. Nem az a legfontosabb, hogy a gyerek heti 6 külön angolra járjon a nyugdíjas Zsuzsika nénihez, mert ők már mindenképp megtanulnak angolul a netről. Ahol észrevesszük, hogy egy csomó témában nálunk is sokkal jártasabbak a gyerekeink-mert pl. néztek róla 5 videót- de megtaláljuk, hogy mi az ,amiben meg mi és az iskola iránymutatása kell. Ahol lesznek olyan pedagógusok, akik már tudják, hogy hogy kell a digitális világot a tudás szolgálatába állítani és ezt a tudást képesek átadni. Ahol a digitalizációt arra használjuk okosan, hogy a szegregációs mozgólépcsőn lefelé indulókat hogy tudjuk felfelé húzni, milyen eszközökkel tudjuk őket előnyösebb pozícióba hozni. Ahol megértjük, hogy összességében nekünk nem az az előnyös, ha mi jó távoli magán/puccos egyházi/ faksznis alapítványi iskolába nyomjuk a gyerekünket, hogy távol legyen a leszakadóktól. Mert azok a leszakadók fognak hozzá betörni a garázsba és elvinni Teslat vagy elvenni az új IPhone-t az M7 pihenőben a WC mögött.

Én ma utoljára jöttem ki iskola kapun, mint szülő. Szar dolog, hogy pont az én gyerekeim nyerték ezt az érát. Nem ijedtem meg tőle sosem, mert tudtam, hogy nekünk megvan arra a képességünk és lehetőségünk, hogy a világon bármire megtanítsuk a gyerekeinket a családon belül. (A fizika, ének-zene és úszás tantárgyakat azért igyekeztem kerülni….)Nagyon sokat jöttünk-mentünk és néztük a világot. Élőben, papíron, filmen és a neten is. Teljes nyugalommal állítom, hogy bár egy csomó tantárgy definícióiból nem tudnak ezt-azt, néhol talán inkább egyet sem és a főkötő szót sem voltam hajlandó megtanítani németül anno, de a világban nem fognak elveszni. Rettenetesen hálás vagyok annak a nem kevés kiváló pedagógusnak a bölcsitől a mai napig, akik minden körülmény ellenére iszonyat energiával, rengeteg munkával és elhivatottsággal tanították és szerették őket. Nem könnyű teljes ellenállásba vonult gimnazistákat tanítani. De valahogy mégis megoldották, hisz 4 évig tartó összesen csak perceket kitevő tanulással is le lehet ma érettségizni. Az meg nem lehet máshogy, mint hogy azért az iskolában más is ragad az emberre, nem csak a kosz.

Sokat gondolok azokra a gyerekekre, akiket lebeszélnek az angolos osztályról és nincs a családban senki, aki képes a támogatásra. De jó lenne, ha mind találna valakit az iskola körül, aki figyel rá is viszi magával. Hogy majd mikor 18 évesek lesznek, még mindig okosan csillogjon a szemük.

És akkor ezt a linket meg csak úgy ide teszem emlékeztetőül. Tudjátok, zöld az erdő, zöld a hegy is…

https://youtu.be/LSG_RZBaITI?si=12v0PNfTcqtB9mCo