Amit kipipáltunk -elégedett poszt

Tegnap ballagáson jártunk. A képen szereplő urak egyike ballagott. Az ilyenkor a ballagós szülők munkaköri kötelessége, hogy büszke legyen. Mert a ballagós gyerekek mindig olyan szépek és okosak. Akkor is, ha az érettségi még csak később lesz és ott ugye még bármi történhet. Én ugyan a bármitől nem félek, de önmagában a ballagást még sem éreztem soha külön érdemnek. Főleg nem a sajátomnak.

Most mégis úgy esett, hogy egy komoly feladatom mellé pipát tettem a TO-DO listámon. Mert nekem listám mindenre van. Most az ‘életre szóló’ szekcióba került a ‘Done’ jelzés.

A feladat az első kép készültekor került a listámra. 2 hét híján 17 éve. A feladat lényege: ez a két gyerek úgy nőjön fel, hogy biztosak lehessenek abban, egy ember van, akire bármikor , bármiben számíthatnak és az a tesójuk. Persze van nekik anyjuk és apjuk is, de ha azok épp nincsenek, vagy már nincsenek, vagy csak nem értenek hozzá… Az elmúlt 17 év nem minden pillanata volt ilyen idilli, mint a képeken. Voltak jelei annak, hogy jó úton járunk. Meg olyan nap is, amikor mindkettőjük üzenőjébe be kellett írnom, hogy bár az arcuk/szemük sebes és kék-zöld, de semmi komoly, csak egy kicsit összezördültek. Az kb. az első napokban kiderült, hogy nagyon különböző gyerekek, különböző igényekkel, személyiséggel, érdeklődéssel és tehetséggel. Bár a járókelők a mai napig megkérdezik, hogy ‘Ikrek?’ , erre mindig az volt az egyetlen korrekt válasz ‘Hogy Önnek nem kéne szemüveget hordani?’. Azért az szülőként sem olyan nagyon egyszerű dolog, hogy két hasonló korú, méretű, nemű és családi helyzetű gyereket mindig a saját egyéniségének megfelelően tereljünk a világban. Sokkal könnyebb együtt hordani kosár edzésre, az örökölt T-Rex jelmezt adni a farsangon és kettőből egy unatkozó gyereket vonszolni hol római romok és háborús kiállításon között, hol a másikat valami tech kiállításon vagy autók shown.

Aztán tegnapelőtt este jött egy üzenet a családi chat csoportba a szerenádozó idősebbtől. Nekem válaszolt, hogy hányas busszal eszi haza a fene, mikor kell reggel beérni a ballagásra és még volt egy mondat: ‘Ja és B. te ugye hivatásos cameraman leszel. Úgyhogy be kell jönnöd az iskolába’

Ettől én hirtelen idegösszeomlást kaptam. Merthogy erről volt szó a szülőin, hogy az iskolába csak egy szülő mehet be minden osztályból, aki kameráz. Amikor ott erről beszéltek, az én lelki szemeim előtt szakállas, magukat rettentő komolyan vevő apukák és nagybácsik jelentek meg, akik visznek kis összecsukható horgász széket, amire majd felállnak, hogy jobban lássanak és akik több éves prémiumukból vették a kamerájukat (és anyukák a mai napig nem tudják, mennyibe került). Hát hogy lehetne ez B. ? És mivel kameráz, telefonnal? Mert amúgy tök jó videókat csinál, az igaz, de itt ugye nem a baki parádé kell a végére, hanem sok szép fiúk és leányok, hogy minden nagymama sírhasson újra és újra, ahányszor csak megnézi. Vannak lányok, akik már hajnali 4-kor a fodrásznál ültek, mi lesz, ha nem látszik a hajuk? Vagy nem előnyös szögből látszik a lábuk? Meg ilyesmik jutottak eszembe nagy kétségbe esésemben. A válasz csak ennyi volt: ‘és szerinted ezt én nem tudom?’ Végső érvként még bevetettem, hogy ‘de akkor Téged is be kell vinnem reggel korábban a suliba’ . Válasz: ’Ja, vágom’. Még próbálkoztam ugyanezzel a sorral a ballagónál is, aki egy mondattal kommentálta : ‘ezek a videók úgy szoktak kinézni, mintha kaputelefonnal vették volna fel, annál B. telefonnal biztos jobbat csinál.’

És akkor én először elszégyelltem magam. Aztán rájöttem, hogy egy életfeladatunkat kipipálhatjuk, megvan. Mert míg egy olyan feladatban, ahol bennem ha fel is merül, hogy egyikük meg tudná csinálni, ezer kérdés és kétség jön még fel, a másikuk pontosan tudja, hogy ezt majd az öccse intézi és jó lesz. És nem megkérdezi, hogy vállalja-e, tudja-e, hanem ír egy fél mondatot arról, hogy ő már benevezte, Ő lesz a ‘ballagás cameraman-je’. Pont. És az a tesója, aki amúgy születése percétől szívből utál mindenféle ünnepélyt, nem kérdez semmit, nem reklamál, hanem reggel kel, szedi a szükséges motyókat, megy és csinálja. És jó lett.

És így nekem most lett egy olyan képem, ahol az egyik gyerekem videózza, ahogy a másik gyerekem távozik a ballagós emelvényről, ahol átvette az oklevelét. Akkor ezt a feladatot én ezt a képet csatolva evidenciaként teljesítettnek tekintem részünkről.