A címben szereplő mondatot egy podcast beszélgetésben hallottam. Valószínűleg száz másik beszélgetésben meg azt is meghallgathattam volna, hogy pontosan milyen az igazi ünnep. Nem akartam írni a Karácsonyról, de jött néhány olyan mondat, ami miatt mégis kell. Mert a lenti gondolatok valójában a hétköznapjainkról is szólnak és arról, milyen eltévedve keringünk itt a képek között, aminek képzeljük vagy vetítjük magunkat.

Szerintem mindenkinek van a fejében egy ‘milyen lenne az ideális Karácsony’ kép. Annak is, aki Dulifuli módjára utálja az ünnepeket, meg ha nem ehet áfonyát…Talán azért utálja, mert az övé sosem lesz olyan. Vagy nem vette észre, hogy már olyan.

Talán az első és legfontosabb tudnivaló, amit rögtön itt az elején elspoilerezek: az igazi ünnep bármilyen lehet, ami nekünk, akik ott vagyunk, jó. Ha ilyen egyszerű, miért olyan nehéz ebbe egyszerűen belefeledkezni? Mert sok az ellenlábas, akinek a keserűségét és nyomorát el kell engedni a fülünk mellett ehhez.

Kezdődik ez a családi hagyományokkal. A hagyományok nagyon fontos összekötő elemei bármely emberi csoportnak, így a családnak is. De nincs nehezebb örökség annál, ha valaki egész gyerekkorában azt hallja, hogy “nálunk ez így szokás” , “mi Kováchék -ch-val nem cs-vel- nem szeretjük a bajai halászlét, csak a szegedit’ , “nálunk az Angyalka mindig fél 5-kor csenget, akkor is, ha Pistike épp akkor hányta le az ünnepi bodyt a titokban délután neki adott mézeskalácstól’…Van ennél sokkal durvább is. Rengeteg család ünnepeit teszi tönkre a ‘Szenteste hagyományosan mindig anyáméknál van’ mondat. Ha az első ilyen mondatnál a másik fél nem említi meg, hogy neki is van anyja, akkor abban a családban a jó ünnep lehetősége ugrott egészen a válásig.

Az egyik leghasznosabb cikkben- amit a házasságunk kezdetén olvastam az ünnepekről-arról beszélt egy pszichológus, hogy amint az ember párkapcsolatban él, családja lesz, ki kell találniuk közösen, hogy ők hogy szeretnének ünnepelni. Milyen régi szokásokat szeretnének megtartani a két fél családjának szokásaiból és milyen új szokásaik lesznek. Ez sem megy zördülés mentesen, de ennek az igazi erőpróbája, hogy ezt közölni kell az összes többi rokonnal is. Hogy mi csak 25-én jövünk hozzátok, vagy nem megyünk sehova vagy egy hotelben fogunk ünnepelni, és Annácska nem ehet szaloncukrot és Béla nem szereti a halat és a mákot, úgyhogy hozunk mi is a vacsihoz kacsasültet. Gyakran sírós beszélgetés ez, de működik. Persze ez a beszélgetés néhány családtag esetén minden évben újra pörög, mert az érzelmi zsarolásra hajlamos rokonoknak nincs jobb terep a Karácsonynál. De itt már csak annyi a feladat, hogy elmondjuk, ugyanúgy, mint tavaly…

Ugyanúgy? Hát ez is egy fontos pont, ahol minden elromolhat. Ilyen képem már ezer készült az elmúlt években. Mert minden ugyanúgy van, gondolhatná bármely gyanútlan néző. Igazából csak a fa helye az ‘ugyanúgy’ , mert nem fér máshová. Minden más egy változó rengeteg. Biztos, hogy van bejgli, biztos hogy kifolyt belőle a töltelék, mert úgy finom. A mikor, kivel, mit csinálunk az ünnepek alatt, az egy dinamikusan változó rendszer néhány fix elemmel.

A rugalmas alkalmazkodás a békés ünnepek legfontosabb záloga. Sok ember életét lehet megnyomorítani azzal, ha nem veszek tudomást arról, hogy az élethelyzetek, a világ, az aktuális körülmények változók. Ha nem értem meg, hogy a gyerekem a párja családjának is tagja, ha sírógörcsöt kapok, ha valaki 24-e reggel lázasan ébredt és nem tud jönni, ha összeomlok, ha a halászlét a menyem a kompótos tálból tálalja, ha az utolsó 2 csomagra nem jutott az egyen arany csomagolópapírból és ezüstbe kell csomagolni, nem állok szóba senkivel másnap, ha az éjféli misére nem tudtunk elmenni, mert mindenki elaludt 10h-kor. És persze vannak a komolyabb dolgok is , mikor elhangzik a mondat , hogy ‘idén a mamához megyünk Szenteste, mert nem biztos, hogy jövőre még mehetünk’ vagy ‘elhoznánk Józsi anyukáját is, ne legyen egyedül’.

Meg persze van a vidámabb oldal, mikor kisgyerek érkezik a családba. De mi holmi 1 éves kedvéért nem fogunk 100 éves hagyományokon változtatni … Szégyellje magát, és persze az anyja is, hogy összecéklázta a dédi kézi szőttes terítőjét! És értjük mi hogy éhes, de mi mindig 18h30 perckor kezdjük a vacsorát, addig bírja ki! Ajándék bontás mindig vacsora után van, addig valamit csináljatok ezekkel a hisztis gyerekekkel, tűnjenek el a fa mellől!

Mennyivel közelebb vannak az ünnep lényegéhez azok a családok, akik a Karácsony minden percét a gyerekekhez igazítják. Ahol boldogan ehetnek, mikor éhesek és ők bonthatják elsőnek az ajándékot, hogy a többiek utána elbámészkodjanak csak azon, hogy örülnek. És kb kész is az ‘igazi’ Karácsony.

Karácsonykor fontos olyannak látszani, amilyenek az álmainkban vagyunk. Jönnek a facebook és insta posztok tökéletes fa előtt, tökéletesen sminkelt mosolygós családok. Én szeretem ezeket a képeket. Egy csomó ismerősöm bosszankodik, miért szépíti meg magukat mindenki. De miért ne tenné? Mert igen, volt egy pillanat ebben az évben, mikor ilyen csinik voltak és épp a gyerekek sem ütötték egymást, csak majd 5 perccel később. Én inkább azt nem értem, miért bánt ez másokat? Folyamatosan mondogatják sokan, hogy azért nem tesznek ki semmit a közösségi médiába, mert ott mindenki olyan álom szépen él. És pszichológusok hada elemzi, hogy ez hogy rombolja az önbecsülésünket. De én nem értem. Miért zavar az engem, hogy a szomszéd Aranka , akit minden nap elver a részeges Pista , kitesz egy olyan képet, ahol épp boldogan állnak a fa előtt. Mert én ettől még tudom, hogy 3 órával később már nem voltak boldogok. Az sem zavar, ha a szomszéd Aranka a gyerekkel kicsit megfaragtatja magát a képen és így olyan alakja van, mint ‘96-ban a Boccaccioban szombat este. Mert én láttam tegnap gazolni a kertben és tudom, hogy nem menne rá még az én farmerem sem…

Ha nekem az idei Karácsonyunkról kellett volna posztolnom, kitettem volna az első képet a családi csokigyárunkban készült szuper bonbonjainkról. És mindenkit megevett volna a fekete irigység, hogy ezeknek b.meg még erre is van idejük és még milyen mázlijuk is, hogy nem értenek hozzá, mégis egész jól sikerült…Ilyenkor mindenkinek jusson eszébe a másik két kép is, ahol az aranyozott házi dubai csokink első bonbonjai láthatók fogyasztásra kész állapotban. Mert természetesen minden csillogás előtt vér és veríték van. És ott is jönnek árnyékok. Attól, hogy erről valaki nem posztol, tudjuk, hogy van. Az nem posztol róla, aki nem mer. Mert nem tudja, hogy hibázni szabad, rossz passzban lenni mindenki szokott, az semmit nem vett el még senkinek az értékéből.

Karácsony másnapján írtam egy facebook posztot arról, milyen gyönyörű idő volt és milyen klassz volt a hóesés, a deres fák, a napsütés és a Balaton. Ez volt az egyik kép, amit kitettem ehhez. Almádiban készült aznap.

Nem sok órával később felhívták a figyelmem egy kedves ismerősöm posztjára, amiben kb. szóról szóra idézte a posztomat és megírta, hogy se hó nem volt, se nap, se deres fák, se Balaton, mert Karácsonykor a szeretet és együttlét a lényeg. Először jót mosolyogtam rajta, el sem olvastam. De aztán mégis elolvastam és mélységesen elszomorított. Hogy tényleg azzal kell nekünk itt Európa közepén meghatározni saját magunkat és az identitásunkat, hogy mások mondatait, érzéseit, gondolatait cáfoljuk és azt állítjuk, a miénk az igazi? Tényleg ilyen mélyen vagyunk a nyomorban? Hogy anélkül, hogy a másik igazáról bármit tudnánk, a másik igazát cáfolva azt mondjuk a miénk sokkal jobb? Ettől tényleg jobb lesz? Nem lenne az a jobb, ha kinyitnánk a szemünk, meg esetleg az ablakunk spalettáját is és észre vennénk, hogy mi bár azt hisszük, hogy ‘nem voltak deres fák és nem kellett napszemüveg’ , de a Zengő teteje még most is havas és azért nem látjuk a deres fákat ott, mert szemünkbe tűz a Nap?

Igazabb-e otthon ünnepelni, mint sok órát autózni az ünnepek alatt azért, hogy ott legyél, ahol a családtagjaid vannak? Ha én mindig ‘otthon karácsonyozok’, nem kell -e másoknak miattam sok órát autózni, hogy együtt legyünk? Nem jobb-e annak, aki képes észrevenni 24-én este a vaksötét somogyi nyomorban autókázva, hogy milyen szépek a fák? És biza a Balaton Karácsonykor is nagyon szép, nem csak augusztusban.

Olyan nagyon nagy szükség lenne rá, hogy értsük, a sokszínűség érték. És nincs egyetlen igazság. Lehet a műfenyő is szép és az igazi is környezetbarát. És iszonyú jó azoknak, akik nagycsaládban hangosan ünnepelnek és azoknak is, akik kettecskén csendesen. Sőt, még egy hotelben is lehet ünnepelni. Annak is, akinek nincs családja és annak is, aki pont egy kicsit nélkülözné őket, mert rettenetesen belefáradt a család mindennapjaiba.

Az egyik kedvenc ünnepek előtti női pletyka témám az ‘akik Karácsonykor elutaznak, milyen családanyák ezek…’ Nincs ennél hazugabb és álságosabb beszéd téma. Nincs ma az országba olyan, a 90-es évek előtt született családanya, aki ne fogadná el a Jótündér alábbi ajánlatát: “Ezen a Karácsonyon varázslatot kaptál ajándékba. Visszarepülhetsz az időben 19 éves korodba és akkori barátaiddal egy olyan Karácsonyon vehetsz részt, amire a kép emlékeztet”

Ez csak annyi, hogy van aki nem vár a Jótündérre, hanem fogja a családját (vagy nem fogja) de elintézi maga, hogy legyen ilyen az ünnepe. Mert tündérek nem biztos hogy vannak …

Mi ebből a tanulság ? Hogy sokfélék vagyunk és sokfélén vagyunk jól. Kívánom mindenkinek 2026-ra, hogy lássuk meg a fényt és hagyjuk a többieket is élni. Nem pártok és oldalak kellenek , összetartozni úgy is lehet, hogy csak valami értelmeset csinálunk együtt. Valamit, ami tényleg előre visz, nem hátra…

Az igazi Karácsony csak a mesében van?

Adventi pipázgató