Superpipázó, ha kell egy reboot

Ha van superfood, miért ne lenne superpipázó is? Az enyém a Dolomitokban van. Valami ilyesmit látok róla. A super jelzőt azzal érdemelte ki, hogy néhány nap alatt visszavisz a való világba és segít újra értenem, mik a lényeges és mik a lényegtelen dolgok.

Régen mikor nyaralni mentünk, napokig nem láttunk se tv-t, se újságot, semmit. Hazaértem és döbbenten hallgattam a beszélgetéseket arról, hogy ki halt meg. Mai napig emlékszem rá, hogy én épp nyaraltam, mikor meghalt Kesjár Csaba, de így én nem tudtam róla. Több hét múlva hallgattam teljes értetlenséggel…

Aztán jött az Internet és az okos telefon és ez elmúlt. Már nagyon nehéz kikapcsolni a külvilágot. Annyi az infó, az esemény és a sebesség, hogy alig lehet ebből kiszállni. Idén szombati utazás után vasárnap már síeltünk. Első nap síelésből hazaérve azon kezdett pörögni az agyam, hogy akkor most mit kell csinálni és volt egy űr, hogy akkor semmit...? Két nap kellett hozzá, hogy ez az állandó zakatolás kikapcsoljon és elkezdjem élvezni azt, amiben vagyok…

Mindenkinek kéne egy ilyen superpipázó, ami segít eligazodni a világban. Erre nem elég jó a kertvégi pad vagy a tópart a szomszéd parkban. Bámészkodni, gondolkodni ott is lehet, de az nem tesz helyre mértékegységeket és irányokat az ember fejében.

Mit tud a Dolomitok, amit a Zengő nem? Megmutatja a természet erejét. Nemigen lehet ott úgy járni-kelni a hegyek között, hogy ne tudd, hol a helyed. Nehéz ott azt gondolni, hogy én szartam azt a bizonyos spanyolviaszt. Bármerre nézek, minden arra figyelmeztet, hogy Én itt egy morzsa vagyok csak és kaptam arra egy lehetőséget, hogy ezt a morzsa létet vidáman töltsem.

Itt olyan viccessé válik minden, ami otthon fontosnak tűnt. Rezsistop ? Mi az? A lavina veszély, az valóban valami. Olyan valami, amire figyelni kell és a helyiek nagyon fegyelmezetten figyelnek is. Ahol az időjárás és a természet zordabb, mint nálunk, sokkal nagyobb fegyelmezettségre szoktat és sokkal természetesebbnek tűnik a munka. Ha leesik a friss hó, akkor ki kell menni eltakarítani. Mindenkinek. Mert különben megáll az élet. Nem panaszkodni kell és neheztelni az időjárásra. És kevés lesz facebook posztokban szidni a közútkezelőt, attól nem jut el senki a boltba .

A Dolomitokban minden szálláson vannak könyvecskék, brossúrák kikészítve, amiben elmagyarázzák, hogy lehet itt kirándulni. Mit vigyél magaddal, mibe öltözz, hova menj és hova ne, mikor és hogy menj, hogy biztonságban legyél. Semmi sincs lezárva, de mindig van kint kis tábla , hogy pl. ‘Gletteis gefahr’. Magyarként ezt elolvasod és nem érted, hogy hiszen ez csak egy kis erdei ösvény, mi baj lehet? Persze, hogy mész tovább. Az első lejtőig, ahol seggre esel és kezded kapizsgálni, hogy ez nem olyan, mint otthon. Ez itt tényleg csúszik. És tényleg nem hülyeség az a szöges izé a bakancs talpra.

Ilyen közel a természethez nagyon nehéz attól távol maradni. Hegyek, jó levegő , gyaloglás, síelés. Mikor írtam és beszélgettem róla , többen is azt mondták, nekik könnyű, ott nem olyan stresszes az élet. Ezen elgondolkodtam, nem hiszem, hogy kevésbé lenne az. Inkább ők értelmesebben kezelik. Kezdve azzal, hogy ha reggelre leesik 30 centi hó, akkor felkelnek és eltüntetik. Dél-Tirol az az olasz tartomány, ahol a népesség nagyobb része osztrák család sarja, ma is németül beszél és úgy is él. Nem azok a ráérős dél-olaszok, itt mindenki dolgozik nagyon szorgosan. Olvasgatom már évek óta a történelmüket, nem hiszem, hogy mi magyarok joggal mondhatnánk, hogy nekik könnyű volt ide eljutni. Éltek évszázadok óta szorgalmasan a hegyek között, nagyjából középkori viszonyok között. Aztán egyszercsak az 1.világháborúban egy elborult haditerv hatására a front közepében találták magukat az osztrák-magyar monarchia seregében . A nagy terv az volt , hogy az Isonzónál álló fronthoz innen hátba támadva rohanjuk le Olaszországot. Igen, rohanjuk, mert még osztrák-magyar monarchia voltunk így együtt…

Ültem ezen a padon arról a Magyarországról érkezve, ahol épp mindent elönt a háborúval ijesztgetés. És mindenki sok okos és rengeteg hülye dolgot ír és gondol arról, milyen is egy háború. Én ezen a padon pontosan éreztem milyen a háború. Az én egyik dédöregapám valahol itt tűnt el az olasz fronton 1915-ben. Fura úgy hívni, hogy dédöregapa, mert alig múlt el akkor 20 éves és a nagypapám meg olyan pici volt még, hogy nem is maradt róla valódi emléke…Szóval megérkezett sokad magával (sokak dédpapájával), mint az osztrák-magyar monarchia katonája, mint alföldi paraszt gyerekből besorozott katona. És az volt a terv, hogy áttörnek a Dolomitokon, legyőzve a hegyekben rejtőző olasz csapatokat (tudjátok, akik azokat a via ferratakat építették, amin most vígan hegyet másznak a kevésbé tériszonyos barátaink). Valahol itt érkeztek meg 1915 márciusában. Ültem a padon, néztem a hegyeket és éreztem az egésznek a határtalan abszurditását és mindent is, amit itt érezhettek. Hogy hogy kerültek ők ide, Pisták, Jóskák, Bandik, mi a szar közük volt nekik ehhez és hogy képzelhette azt bárki, hogy az alföldi parasztgyerekek áttörnek a Dolomitokon? Tudjátok a háborúkat mindig terepasztalokon játszák és ott ez egész logikusnak is tűnhet. Csak akik a terepasztalon tologatnak, azok sosem jönnek ki a jó meleg bázisról, mert 5 órai teára mindig pontosan kell érkezni a tiszti kaszinóba…

Ahol a természet közel van, ott Isten is mindig közelebb van valahogy, bárhogy is hívják arrafelé éppen. Én a szó klasszikus értelmében nem vagyok vallásos, de a hegyek között mégis értem, miért van ott mindenütt a vallás. És annak egy egészen más formája, mint amit ma nálunk vallásnak csúfolnak. Ott nem dölyfös nagyurak a papok, akik csak sok pénzből csillogóra épített templom palotákban miséznek . Nálunk a gyerekeket kiküldik miséről, ne hangoskodjanak, ott a hegyek között gyerekrajzokból lesz az oltár kép. És ott imádkoznak, ahol épp szükségét érzik…

Itthon vagyok már egy hete. A mindennapok sürgés-forgása azonnal megkezdődött, de egy hét bámészkodás a síelés előtt, közben, után elég arra, hogy hónapokig emlékeztessen a fontos dolgokra. Mindenki nagyon ki van most feszítve ebben az országban, a politika zivatara senkinek az idegrendszerét sem kíméli, így jó szívvel ajánlok mindenkinek egy olyan pipázópadot, ami kellően más a mindennapjaihoz képest és kellően valódi dolgokra néz. Az agyunk rebootolása egyszer-egyszer szükséges a normál működéshez!