Harangok - ha hallgatnak és ha nem

A martonfai templom torony

Gyerekkorom természetes része volt a harangszó. Harangoztak Martonfán és minden iskolám közel volt a templomhoz, így ott is hallottam.

Néhány hete nagy családos/ rokonságos hosszú hétvégén voltunk, egy faluban volt a szállásunk. Reggelinél a család egy része nyúzottan panaszolta, hogy borzasztó, itt 5 órakor harangoznak reggel és nem tudtak aludni tőle. Nem is értettem, én egyáltalán nem hallottam. És tudom, hogy nyáron 5 órakor harangoznak, mert akkor már világos van, lehet kelni és indulni, megelőzni a meleget.

A martonfai templom sajnos olyan szégyenletesen szar állapotban van, hogy már nem lehet benne harangozni. Nekem rettenetesen hiányzik a hangja. Egyszer néhány éve valami elektromos zavar miatt beindult , először el sem hittem, mit hallok, aztán majdnem sírva hallgattam. Mint utólag kiderült, a faluban is volt, aki reklamált miatta, mert ‘nagyon hangos’. Valószínűleg először tényleg, de aztán néhány hét alatt megszokja az ember, ugyanúgy, mint a saját éjjel csaholó kutyáját, a fékező villamost, az elrobogó vonatot vagy a hajnalban csicsergő madarakat-függően attól, ki hol él.

Néhány hete egy pécsi belvárosi irodában is dolgozom néha. És ott is folyamatosan hallom a harangszót és rettenetesen élvezem. Nekem időkereteket ad. Egyetlen megbeszélésbe sem felejtettem el belépni, egész nap tudtam, hogy most felet kongatott, be kell lépnem a megbeszélésbe és most meg 11h, fel kell hívnom valakit. Tök más érzés a harangról tudni az időt, mint a teams felugró ablakából értesülni, hogy ‘XY elindította a megbeszélést’.

Pécsi harangok-nekem időmenedzsment eszközök és a stresszlabdát is helyettesítik

Nézegettem a nyaralós képeimet és rengeteg templom tornyot fényképeztem. Nem kötődöm a katolikus valláshoz és az építészet is csak mint teljesen laikus bámészkodót érint meg. Most jöttem rá, hogy én a ‘harangok lakóhelyét’ csodálom és örökítem meg ilyenkor.

Mikor harangoznak egy faluban? Reggel, mikor kelni lehet, mert világos van. Ez azoknak, akik 5-kor kelnek, segítség. Akik nem kelnek 5-kor, azok agya meg az élet természetes zajának veszi és nem veszi figyelembe. Biztosan hallottam én is, hisz nem vagyok süket, de én sosem 5-kor keltem, így nem volt nekem releváns. Kicsit olyan ez, mint amikor nyuszink volt és egész éjjel zörgött a ketrecben-megszoktuk és ez lett az éjszaka megnyugtató hangja, mikor minden rendben van. Mikor a nyuszi elpusztult, hetekig ébredtem arra, hogy miért van ilyen csend…

Harangoznak délben, ez azt jelzi minden gyereknek, hogy lehet haza tolni a biciklit, mert ebéd van. És a háziasszony is tudta, hogy délben jönnek az éhesek. Az éhes gyerekek most is éhesek délben, csak az ebéd lesz kész 2 órával később nálunk, mert a mi életünkből ez a rend teljesen elveszett. És ez hozza magával azt, hogy az éhes gyerek még eszik ebéd előtt egy banánt (jobb esetben, rosszabban kakaós csigát) és azt is, hogy az ebéd nyomainak eltüntetése bőven a délutánba nyúlik, így alig van már vissza a napból.

Harangoztak este-nyáron 8-kor, télen 6-kor . És akkor szigorúan haza kellett menni bárhol bármit is játszottunk-mert kezdődik az este a családdal. Nem merült fel fél9-kor, hogy ‘ja én még nem is vacsoráztam, mert még chateltünk a háziról’. A háziról 6h előtt chateltünk. Irreleváns, hogy azt még nem chatnek hívták.

Évek óta zajlik a vita a téli-nyári óraátállításról. Rengeteg kutatás mutatja, hogy bár a technika engedi a nap bármely szakában aktívan élést, de az emberi szervezet meg nem. Lehet lámpafénynél bármit is csinálni, lehet laptop előtt ülni egész éjjel, lehet vacsit rendelni hajnali fél 1-kor is és lehet légkondi mellett délelőtt 11-ig aludni, de az emberi szervezet ettől még a természetes fénnyel jövő ciklusokra van berendezkedve és a másképp élés előbb utóbb valahol bosszút áll betegség, alvászavar, pszichés probléma formájában.

Harangoztak egy faluban máskor is.

Ha tűz volt. Mert akkor mindenkinek a figyelmére szükség van-vagy segítség vagy a saját és környezete védelme érdekében. Ezt mi már teljesen elfelejtettük, egy Martonfa méretű kisfaluban is Facebook csoportból értesülünk arról, hogy mi történt a szomszédban. Pedig nagyon hamarosan nagyon nagy szükségünk lesz rá, hogy gyorsan és helyesen viselkedjünk tűz esetén. A nyári szárazságban pontosan úgy néz ki a növényzet, mint tőlünk délre, ahol egy parázsló csikkel és egy szél fuvallattal teljes megyényi területeket lehet lángba borítani pikk-pakk.

Harangoztak, ha valami ünnep volt, misével. Én pl. sosem jártam misére, de a harangszó ettől hozzá tartozott az ünnepekhez-onnét tudtuk, hogy kezdődik a keresztelő, az esküvő, vagy vége a húsvéti misének és jön a sonka a kosárban , meg vége a búcsú napi misének és mehetünk végre a bazárba vásárolni nyakláncot és gyűrűt, cigirágót, dugós puskát vagy kacsintós pénztárcát ki-ki neme és érdeklődése szerint.

Harangoztak, ha meghalt valaki. És a csendítések száma jelezte, hogy férfi, nő vagy gyerek. Szerencsére mióta én élek, sosem hallottam a gyereket jelző 3 csendítést. De a nagyszüleim még számon tartották, hogy mi a jele és szerintem némán minden harangnál azért imádkoztak, hogy ne három legyen. Az ő gyerekkorukban az még mindennapos volt…Facebookon olvasva sem esik jól az ismerős halálhíre. De a mai napig megvan bennem az a borzongató érzés, amikor nem megszokott időben meghallottuk a harangszót és számoltunk. És mondták, hogy ‘biztos szegény Mári néni, tegnap elvitte a mentő’ , de csak egy csendítés volt. És vártunk és vártunk és nem volt második, mi meg néztünk egymásra csendben és pörögtek a nevek és arcok a fejünkben, hogy de akkor ki? És mire vége lett, kint állt minden háztól valaki a kapuban és várta a harangozót, hogy megmondja, kire harangozott. És ment a hír riadóláncban.

És harangoztak persze ha temetés volt. Benedek néhány hetes újszülött volt, amikor mama meghalt. Hétvégén vittük Benedeket megmutatni, mama megállapította, hogy olyan füle van, mint neki, mi haza mentünk és mama hétfő délelőtt csendben, békében meghalt. Nekem az egész temetés körüli eseményből az az egy jelenet van meg a fejemben és fülemben, hogy már talpig feketében álldogál a sok rokon a martonfai teraszon és megszólal a harang-mamáért harangoznak, nekünk meg indulnunk kell a temetőbe. Minden temetésen várom a harangszót azóta is, sajnos Martonfán hiába.

Ahogy a héten az irodában ülve megörültem a pécsi harangoknak, rájöttem, hogy a harang egyszerűen egy mindenkire egységes rendet adott az életbe - napközben és az évben is. Nagyon nagy szükség lenne erre a rendre újra, közös ünnepekkel, közös pihenő idővel, a természet rendjével együtt mozogva. Olyan tévedésbe ringat ez minket, hogy látszólag ma mindent lehet és bármikor, lehet kajszit enni decemberben, lehet edzeni éjjel fél 11-kor, lehet dolgozni hajnali fél háromkor és lehet karácsonyfánk augusztusban. Látszólag lehet. Temetőben sírfelmérést végezve vettem észre, hogy a 20.század elejeén születettek vagy meghaltak gyerekként vagy valamelyik világháborúban, de ha nem, akkor átlagosan tovább éltek, mint a mi szüleink generációja (a Ratkó gyerekek) , ahol sajnos a környezetemben alig van már élő férfi. A mi statisztikánkat már nem én fogom vizsgálni, de van egy olyan nagyon határozott érzésem, hogy jó lenne, ha figyelnénk a harangszóra mindannyian kicsit jobban…

(Van itt a blogon egy AC/DC-s posztom, ott van egy jó kis HellsBells pozsonyi koncert videó!)