Hány óra az új órádon?-mert a homokóra csak pereg-pereg…

Életmódot váltottam. Nagyon pozitívan állok hozzá, mert még csak ma reggel történt, de már késztetést érzek, hogy hosszú beszámolót írjak róla. Sajnos nem fogytam 6 kg-ot reggel óta, a kevesebb ősz hajszálam is a tegnapi fodrászatnak köszönhetem (Kösz Móni!) és nem járok gyalog  munkába sem ezentúl.

A címben szereplő kérdés ifjúkori egyik kedves barátunktól származik, aki nehezményezte, hogy nem vettük észre az új, nagyon menő óráját és a ‘Kérdezd meg hány óra az új órámon’ mondattal próbált minket csodálatra ösztökélni. Az órájára már sajnos nem emlékszem, a kérdés szállóige maradt…

Én szeretem az órákat. Évtizedekig hordtam is mindig. Az óra az egyik olyan tárgy, amit senkinek a hagyatékából nem tudtunk kidobni. Nem aranyzsebórák, csak úgy általában a karórák. Mert az valakié. Ez itt alább pl. apu órája, most a tesóm hordja kicsit kivaxolva. Fel kell húzni minden nap.

A címszereplő az én aktuális órám, ami a Covid alatt lemerült. És ott maradt a polcomon a gondolattal, hogy majd egyszer elviszem óráshoz. Ez úgy néhány évig terv maradt. Aztán tavaly nyáron rájöttem, hogy a pécsi iroda mellett van egy órás. Gondoltam oda beugrok vele. És csak egy újabb év telt el, mire tegnap be is ugrottam. Mert nem hiányzott, hisz ott a mobilom.

És ma reggel felhúztam az órát és egy új élet kezdődött. Nem tudatosan, de nagyjából 10h-kor már tudtam, miért kéne mindenkinek órát hordani. Reggeli közben mindig ott a mobilom, nehogy lekéssem az első meetingemet, ha nem tudom, mennyi az idő. Ma reggel a mobilom töltőn volt, de nem is kellett, mert hát van órám! És ültem a teraszon, eszegettem a kajám, lapozgattam az újságomat, bámészkodtam a nagy világba, válaszoltam az ébren levő családtagjaim kérdéseire. Ha nem lett volna órám, akkor jön a mobilom, azon jönnek az üzenetek, e-mailek, a facebook és a hírek és ott elkezdődött volna a szokásos sokcsatornás őrület. Ehelyett reggel megnéztem a naptáram, figyeltem az órám és pont addig voltam távol a munkától és digitális világtól, míg azt az idő megengedte.

Ebből a felismerésből lassan jött a többi elhatározás is. Hetek óta érzékelem, hogy olyan szintre jutottam multitaskingban, ahova sosem szerettem volna. És ami senkinek nem jó. Nem jó a kollégáimnak és a családomnak sem, mert egy csomószor nem tudom pontosan, mi volt a kérdés, nem fogom, ha engem kérdez valaki, nem emlékszem mit mondtak. Nem jó nekem, mert mindig fullon van az agyam, de egy rendezetlen káosszal, amiből többnyire rögtönzöm a választ. Csak a jó szerencsémen múlik, milyen jóságfokkal. Nem jó nekem azért sem, mert bár mindenféle sportokat próbálok űzni néhány szabad órámban, de az nem segít azon, hogy a nap nagy részében egy képernyő előtt ülök.

A hét egy részében itthonról dolgozom. A gyerekeim itthon vannak, mert nyár van. Micsoda szuper lehetőség, ugye? És minden este üvöltözöm velük egy sort mikor visszatérek a való világba, hogy senki nem teregette ki a ruhákat, amiket én betettem reggel a mosógépbe és senki nem tette el kenyereszsákba a kenyeret, amit hoztam és levágtam egy székre.  Ők meg felháborodnak, hogy ezt honnét tudták volna. És valóban, tőlem nem nagyon, mert arra már nincs szabad csatornám, ahol ezt elbábozhatnám.

Megszámoltam: van céges email címem, két magán emailem, egy családtag emailjei hozzám átirányítva, számtalan csoportban kapok infókat magán, céges, iskolai ügyekben nagyjából 8 féle platformon.

Az értesítéseket én már réges régen kikapcsoltam. Csak onnan és akkor kapok értesítést, ahonnét az életemet és munkámat nagy mértékben befolyásoló ügyben kereshetnek. Amúgy meg akkor értesülök ügyekről, amikor épp az jön a feladatsorban és belépek, megnézem, mit kell látni. Csak és kizárólag azokat az alkalmazásokat vagyok hajlandó letölteni, ami ténylegesen kell az életemhez. Idegsokkot kapok az összes boltban a ‘nincs applikációja? ‘ csodálkozástól. Mindig szeretnének segíteni letölteni, nehezen értik, hogy én azért , mert évente kétszer veszek valahol valamit, biztosan nem töltök egy másodpercet sem az appjuk letöltésével és sok órát azzal, hogy szabaduljak meg a reklámjaiktól. Még akkor sem, ha minden csizmavásárlás mellé kapok ajándékba egy zacskót, amibe nyáron a vizes fürdőruhákat tehetném el, amennyiben még nyáron is emlékeznék rá, hogy kaptam ilyet télen…

Az üzenetek nem kikapcsolhatóak, mert ott kapunk minden olyat, ami fontos. Így ez eleve mindenkit átterel a multitaskinba. Azokat az embereket is, akik erre totál nem alkalmasak. Én mindig az alkalmasabbak közé tartoztam-tanultam úgy marketinget az egyetemi vizsgára, hogy közben néztem a Dallast és pulóvert kötöttem. Diplomám és pulóverem lett, Jockyra emlékszem, szóval nem lehettem nagyon rossz ebben. De ez most már az a szint, ami nekem sem megy.

Apropó, fontosság. Szabim utáni első reggel még ágyban fekve végig pörgettem a leveleimet, hogy lássam , mik a legégetőbb ügyek, mivel kell délelőtt foglalkoznom. Az volt a tervem, hogy reggel rögtön megkérdezem még a kollégáimat, mit nézzek először és eszerint haladok majd. Dél volt, mikor még egyetlen kollégámmal sem sikerült beszélnem, mert valaki más folyamatosan hívott teamsen vagy mobilon azzal, hogy látja már dolgozom, és írt nekem egy mailt a szabim alatt…Ez mind kivétel nélkül század rangú kérdésekről szólt, amire ha valaki 3 év GYES-ről visszatérve válaszol csak, akkor sem késett el semmivel. De nagyjából ilyen arányban vesz minket körül olyan rettentő erőszakos és a semmivel nagyon látványosan foglalkozó ember a világban, hogy ezek lerázása eltart egy fél napig.

A multitaskingban az a legnehezebb, hogy függőséget okoz. Nagyon gyorsan hozzá lehet szokni, hogy bármit is teszel, a kezedben a telefont mindig nyomogasd egy kicsit, hogy a megbeszélés közben elolvass egy-két levelet még. Amíg ideértem ebben a posztban, egészen pontosan 12 db Messenger üzenetet néztem meg, úgy, hogy nincs hangos jelzés a mobilomon, csak úgy ránéztem. Szerintem ez beteg dolog.

Rohan az idő, úristen már péntek, már mindjárt szeptember és máris Karácsony… Ismerős mondatok, naponta de sokszor hangzik el! A kép 2011-ben készült. Az nem volt olyan régen. De a nyalókás Urak mindegyike 190cm magas már és a kék pólós közben felnőtt egyetemista életét kezdi. Pedig még most volt csak. A kockás táska is ott van a hálóban most is, idén is abban vittem a könyveimet nyaralni…

Ma reggel az órámmal egy nagyon fura megfigyelésem volt. Sokkal lassabban telt az idő. Egy csomószor ránéztem az órámra és azt láttam, hogy még ráérek, csak percek teltek el. A tíz perc az olyan lassan telt, az alatt olyan sok mindent csináltam. Be is mentem egyszer megnézni a faliórát, nincs-e valami baj a karórámmal…Pedig gondolom az IDŐ ma is kb. ugyanúgy pörgött. A körülmények közül egyedül a mobil változott karórára. Nem lehet más a megfejtés, minthogy a mobilon olyan dolgokat nyomogatok nem tudatosan, ami elviszi az időt az élettől.

Akkor most mi lesz mától?

Újra hordom az órámat. Nem kell mindenhol magam mellé tenni a mobilom. És így nem is kell mindig megnéznem.

Minden olyan megbeszélésre, ahol megtehetem, mert nem vetítek semmit , mobilról lépek be, jövök-megyek , teszek-veszek a lakásban. Mire jó ez? Egyrészt mozgok. Nem tudok közben emaileket olvasni és írni. Ruhát tergetni teljesen ész nélkül is tudok. Ergo az agyam és a figyelmem teljes egészében ott marad, ahol beszélnek hozzám.

És azt hiszem veszek egy klasszik csörgőórát. Akkor nem kell magam mellé tenni a mobilt. Így nem kezdem a szemem kinyitása után az életet azzal, hogy megtudjak mindent, amit később is elég megtudnom. Nézegettem is, nagyon csini vekkerek vannak…